- augusztus 6-án születtem Győrben. 35 éve élek házasságban, melyből két gyermekünk született.
Szakmai utam egy kicsit kanyargós, de most úgy érzem, végre a helyemen vagyok.
Teljesen más szakterületről lettem pályaelhagyó 15 év után. Családgondozóként (szociálpedagógus végzettséggel) dolgoztam négy éven keresztül, majd nyolc évig enyhe értelmi fogyatékosok tanításával (gyógypedagógiai tanár végzettséggel) foglalkoztam. Két évig a komáromi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál dolgoztam családgondozóként.
Azt gondolom, hogy ezek a területek mind gazdagították tapasztalataimat és szélesítették látókörömet. Ezek alatt az évek alatt egyre közelebb kerültem a pszichológiához, ami mindig is érdekelt.
A Debreceni Egyetemet okleveles pszichológusként tanácsadás és iskolapszichológia szakirányon végeztem el.
2010 óta foglalkozom pszichológiával és annak tanításával, a komáromi Családsegítő Szolgálat pszichológusaként és a Jókai Mór Gimnázium pszichológia tanáraként is dolgoztam.
Az egyéni tanácsadás mellett fontos volt számomra, hogy családokkal foglalkozzak, ezért 2010-2012-ig elvégeztem a Magyar Családterápiás Egyesület módszerspecifikus képzését. 2015-ben családterapeuta végzettséget szereztem.
Módszereimet az autogén tréninggel gazdagítottam, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás egyesület képzése keretében 2012-2013-ban.
Mindig próbálok megújulni ezért 2015-2017-ig elvégeztem az ELTE-PPK szexuálpszichológiai szakpszichológus szakirányú képzést.
2016-ban OH kártya Instruktor lettem. Azóta több workshopban is részt vettem, így ezzel a módszerrel is gazdagítottam tudásom.
Tagja vagyok a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesületnek.